2014. október 30., csütörtök

Maracuja és kókuszpraliné




Már régóta szemeztem ezzel a recepttel, de végre sikerült a héten megvalósítanom. Köszönet a receptért Praliné Zsuzsinak. Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy kihagytam belőle a sáfrányt, bár van itthon. Talán majd egyszer kipróbálom a teljes verziót is. Ami azt illeti nagy kedvencemmé vált ez a bonbon. A maracuját egyébként is nagyon szeretem, annyira hogy pár hete vettem 1 kg maracujapürét, ami így elsőre soknak hangzik, de tutira el fog fogyni, bár biztosan nem csak bonbonozáshoz fogom használni. 
A kókuszpralinés réteghez kókuszreszelék helyett kókuszchipset használtam, mert egyrészt ez volt most itthon, másrészt sokkal könnyebben megy vele a pralinékészítés, lévén hogy nagyobb darabokra van vágva a kókusz, és így az olajtartalma is magasabb. Ezt a formát ritkán szoktam használni, bár nem igazán tudom, hogy miért, nagyon jó kis forma, s ráadásul ez volt az első polikarbonát bonbonformám. De most végre előkerült a polc mélyéről és kiérdemelte, hogy ő legyen ma a főszereplő. A díszítéshez kurkumával színezett fehércsokoládét használtam, de nem kell megijedni, nem lett curry íze a bonbonnak. 

Hozzávalók (20 db-hoz):

- 220g étcsokoládé (ezt használtam)
Díszítés: 
- 1-2 kocka fehércsokoládé
- késhegynyi kurkuma
Kókuszpraliné:
- 30g blansírozott egész mandula
- 20gkókuszchips
- 40g cukor
- 1 kk kókuszolaj
Kókuszpralinés réteg:
- 40g kókuszpraliné
- 30g fehér csokoládé
Maracuja ganache:
- 10g habtejszín 
- fél tk akácméz
- 10g maracujapüré
- 40g fehér csokoládé
- 1 tk puha vaj
Elkészítés: 
1. Először a kókuszpralinét készítem el. A mandulát és a kókuszchipset sütőben külön-külön megpirítom. A cukrot kimérem egy kisebb lábosba és a tűzhelyen karamellizálom. Ha már szép borostyán színű a karamell, lehúzom a tűzről és belekeverem a mandulát és a kókuszt. Sütőpapírra borítom és teljesen kihűtöm. Ezután késes aprítóba tördelem, öntök mellé egy kávéskanálnyi olajat és addig aprítom, amíg szép homogén nem lesz az állaga. 
2. Kimérem 40g kókuszpralinét és hozzákeverem 30g olvasztott fehércsokoládéhoz. Ezzel kész is a pralinés réteg. Belekanalazom egy habzsákba és félreteszem. 
3. A maracujás réteghez előkészítek három csészét. Az elsőbe kimérek 10g tejszín és fél teáskanál mézet, a másodikba 10g maracujapürét, a harmadikba pedig 40g apróra tördelt fehércsokoládét. A fehércsokoládét mikróban kicsit megolvasztom, de nem teljesen. A maracujapürét és a tejszínt színtén berakom a mikróba (külön-külön) és megmelegítem őket, majd a csokoládéhoz keverem őket kisebb adagokban. A kész ganachet habzsákba adagolom. 
4. A bonbonforma díszítéséhez temperálok 1-2 kocka fehércsokoládét, hozzákeverek egy késhegynyi kurkumát és egy ecset segítségével kidekorálom a formát. 
5. Az étcsokoládét temperálom és kiöntöm vele a bonbonformát. Hűtőbe teszem a formát, amíg a csoki megszilárdul. 
6. A bonbonforma egyharmadáig töltöm a maracujás krémet, majd ismét hűtőbe teszem a formát, amíg az első réteg meg nem bőrösödik. Csak ezután töltöm be a második pralinés réteget. Ismételten hűtés következik. 
7. A maradék étcsokoládét temperálom és lezárom vele a bonbonokat. Pár perc hűtés után kifordítom a bonbonokat a formából.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...