2014. október 28., kedd

Fűszeres körtemarcipános bonbon



Egy évvel ezelőtt lekvárfőzési lázban égtem. Kutyasétáltatás közben elhagyatott gyümölcsfákról gyűjtöttem az alapanyagot és nagyon sokféle lekvárt főztem. Nem titkolt szándékom az volt, hogy majd bonbonalapanyagként hasznosítom őket. Ez a bonbon is így született meg. Az egyik legjobban sikerült lekvárom a fűszeres körtelekvár lett. Került bele vanília, szegfűszeg, szegfűbors, csillagánizs és fahéj is, tehát tényleg eléggé fűszeresre sikeredett a nevéhez méltóan. Sokat gondolkodtam azon, hogy mivel párosítsam a körtelekvárt ahhoz, hogy igazán tudjon érvényesülni a körte íze és végül beugrott, hogy a körte és a mandula nagyon jól passzol egymáshoz, ezért esett a választásom a marcipánra.
A bonbon ízvilága a díszítésben is visszaköszön, óarany színű lüszterrel márványoztam a bonbonformát, ami a körtét jelképezi. A fehércsoki burok pedig a marcipánt szimbolizálja. A talphoz most étcsokoládét használtam, mert szerettem volna ellensúlyozni egy kicsit a töltelék édességét. 

Hozzávalók (21 db-hoz):
- 200g fehércsokoládé
- 90g marcipán
- 70g körtelekvár (vagy helyette turmixolt és kissé beforralt körtepép)
- 2 tk tejszín
- 1 tk vaj
- vanília és fahéjkivonat
- 100g étcsokoládé

Díszítés:
- 1 tk kakaóvaj (porított vagy pasztilla)
- egy jó késhegynyi óarany színű lüszterpor

Elkészítés:
1. Először a tölteléket készítem el. A marcipánt lereszelem és félreteszem. Egy kisebb edényben megmelegítem a lekvárt a tejszínnel majd ráöntöm a marcipánra és elkeverem. Ha a nem oldódik fel teljesen a marcipán, akkor botmixerrel egy kicsit még megdolgozom a masszát. 
2. A díszítéshez a kakaóvajat megolvasztom, majd egy kicsit visszahűtöm és teszek hozzá egy csipet porított kakaóvajat. Ezzel tulajdonképpen temperálom a kakaóvajat. Hozzákeverem a lüszterport és gumikesztyűs kézzel örvénymintát rajzolok vele a bonbonforma mélyedéseibe. Várok, amíg megdermed a díszítés.
3. A fehércsokoládét a szokásos módon temperálom, majd kiöntöm vele a bonbonformát. Hűtőbe teszem a formát, amíg megdermed a csoki. 
4. A tölteléket habzsákba kanalazom és megtöltöm vele a bonbonokat hagyva helyet a lezáráshoz. Ismét hűtés következeik. 
5. Az étcsokoládét temperálom és lezárom vele a bonbonokat. Fél órára hűtőbe rakom a formát, majd kifordítom a kész bonbonokat. 


Itt egy picit látszik az étcsokoládé talp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...